Elöljáróban annyit, hogy a vasúti szaknyelvben nem vagyok jártas, ráadásul a mérnökök és a vasutasok természetesen véletlenül sem beszélnek egy nyelvet. Éppen ezért kérem mindenki szíves elnézését az ilyen jellegű hibák miatt.
Az ötlet:
Még tavasz elején kedvem támadt építeni egy tüzérségi ágyút, vagy löveget, esetleg tarackot. Elkezdtem bújni a netet a megépítendő makett alanya után. Nem önjáró, hanem vontatott eszközt kerestem. Azonban nagyon gyorsan a vasúti ágyúk között találtam magam. Ebben nagy hatása volt az egyik Ranzar (tanktoon) videónak (ezek 1-2 perces videók, amiket oroszok készítenek a híres/hírhedt world of tanks alapján), amiben szerepelt a Dora vasúti ágyú. Így botlottam bele a Robotechnik, netről ingyenesen letölthető készletébe. Azért ezt választottam, mert ebben nem csak az ágyú van, hanem a teljes komplexum megépíthető. No meg a Dora-t, vagy a Schwerer Gustaw-ot nem találtam megvehetőben sem. Itt megjegyezném, hogy az elmúlt években belefutottam pár olyan „márkába”, melyeket a tervezőik ingyenesen elérhetővé tesznek és nem egy esetben olyan készleteket készítenek, melyek úm. hiánypótlók. Ilyen a Robotechnik is.
TM-2-12-es vasúti vontatású partvédelmi ágyú
Elérkeztem a legnehezebb ponthoz. Az eszközről igen kevés elérhető információt találtam, ellenben az ugyanebben a project-ben épült másik két típusról sokkal több háttéranyag érhető el.
1927-ben a Szovjetunió vezetése utasította A. G. Dukelsky-t, hogy a meg nem épült Izmail osztályú dreadnought típusú csatahajók elkészült, és letárolt lövegeinek felhasználásával tervezzen meg olyan partvédelmi eszközöket, melyeket vasúton lehet szállítani egyik felhasználási helyről a másikba, illetve a javítást végző üzembe. Az ágyúkat szállító platformokat úgy alakították ki, hogy vasúti ágyúként is használhatók legyenek. A munka a Leningrádi Fém Gyárban (?) és a Központi Hajótervező Irodaban (TsKBS-3) indult meg. Három típus terve került kiválasztásra és megépítésre. Ezek: TM-1-14, TM-2-12 és TM-3-12. A TM – ha jól fordítom – a vasúti szállításút jelöli, a 2 a 2-es típust jelenti, míg a 12 a kaliber jelölése, vagyis 12 hüvelykes, ami a metrikus rendszerben 305 mm-t jelent. A tervek 1932-ben készültek el, majd Nyikolajevben 1933 végére elkészült az első TM-2-12-es, amit 1934 januárjában átküldtek Leningrádba, a Tengeri Kísérleti Lőtéren történő tesztelésre. A 2200 km-es út volt az első teszt. Az út során a szerelvény több helyen is elérte a 60 km/h sebességet, de ennek ellenére az ágyú kerékzsámolyai kifogástalanul működtek az orosz télben, az orosz vasúton. Az eszköz a további teszteken is remekül szerepelt.
A TM-2-12-es alapját a Vickers cég 12 hüvelykes/305 mm-es űrméretű 40-es csőhosszúságú lövege adta, melyet még 1895-ben gyártottak le a cári haditengerészet számára. A fegyver minden elemével együtt 12 méter hosszú volt, ami kicsinek számított. A lövegcső maximális emelési szöge 45 fok, míg vízszintes irányú kiteríthetősége 0,5 fok volt mindkét irányba. Ezt az eszközt integrálták egy 16 tengelyes hordozóeszközre, amely két 8 tengelyes zsámolyból állt, amelyekre ráillesztették a fegyver alapjául szolgáló vázat. A kerékzsámolyokat ellátták gyenge motorokkal is, melyeknek köszönhetően szükség esetén kis távolságra 2-2,5 km/h-s sebességgel önerőből is eljuthatott. A használata két féle képpen történhetett. Vasúti ágyúként külön erre a célra épített vágányokat kellett a célterületen építeni, ami a három ágyút és kiszolgáló egységeit magába foglaló üteg részét képező utász alakulat feladata volt. A sínpályát úgy kellett kialakítani, hogy a löveg irányzásához szükséges fordulók íve egy 500 méteres sugarú kör ívének megfelelő legyen. Mozgó célpontok esetén az ilyen módon történő célzás, annak körülményes voltából kifolyólag embert próbáló feladat volt. Partvédelmi ágyúként való használatához betonozott lőállásokat alakítottak ki, melyekbe a telepített fegyver 360 fokban körbeforgatható volt. A lőállás közepén volt egy rögzítő elelem, melyre az ágyút lerögzítették. A lőálláson úgy haladt keresztül egy vágány, hogy az ágyú alapzatának alján található csatlakozó pont a rögzítő elem fölé irányítható legyen a szerelvény sínpályán történő mozgatásával. Ezt követően az ágyút leeresztették a szállítási pozícióból, majd rögzítették. Ezt követően lecsatlakoztatták a kerékzsámolyokat és két oldalról kihúzták az ágyú alapzata alól. Ha ez megvolt, akkor a fegyver használatra kész volt.
A fegyver használatát az is indokolta a vadonatúj raktárakban letárolt ágyúk kihasználatlansága mellett, hogy az első világégés idejéből nagy mennyiségű hozzá való lőszer állt rendelkezésre. Alapvetően két féle gránátot használtak hozzá, egy nagy robbanóerejű repeszrombolót és egy páncéltörőt. Viszont ezek többféle típusban készültek. Jellemzőjük, 331,7 kg tömegűek voltak, melyeket 823,5 m/s-os csőtorkolati sebességgel 29,264 km-re lehetett ellőni. A gránátok és az indító töltetek betöltését integrált lőszerlift – tartalékban még daru is rendelkezésre állt – valamint pneumatikus töltőberendezés tette lehetővé.
A TM-1-14 és a TM-2-12 típusú ágyúk a Távol-Keleten voltak állomásoztatva, elhárítandó a Japán Császári Haditengerészet esetleges támadását. A TM-3-12-es ágyúkat a jelenlegi finn területeken telepítették, ahol részt vettek a finn téli háborúban.
A project során a TM-1-14-es típusból 6 darab, a TM-2-12-es típusból szintén 6 darab, míg a TM-3-13-asból csupán 3 darab épült. A második világháborút követően ezek az eszközök még sokáig szolgálatban maradtak. Kivonásukat követően pedig múzeumok gyűjteményébe kerültek, ahol napjainkban is megcsodálhatóak. Az eszközök amúgy 1991-ig működőképes állapotban voltak.
A készlet:
A makett 1/87-es méretarányú, ami azonos a vasútmodellezésben használt H0 kategóriával. A kivágó 41 db jpeg dokumentumból áll. Ebből az első a borító, majd a soron következő négy az eszközről készült leírás, a hozzá tartozó archív felvételekkel. Ezt követő 11 db az összeállítási útmutató, majd ez után következik az alkatrészeket tartalmazó 23 oldal. Az utolsó kettő további készleteket reklámoz. A készletből megépíthető maga az ágyú, vasúti szállítási konfigurációban, illetve kihelyezett állapotban. Az ehhez szükséges alkatrészek hat oldalra szétdobva találhatók. Az ezt követő két oldalon két lőszerszállító vagon alkatrészei találhatóak. Az egyik terepszínű, a másik hagyományos bordó színezetű. Ezt egy lakóvagon követi két oldalon keresztül, majd egy oldalra passzírozva a parancsnoki vagon. Ez után egy oldalon két darab kéttengelyes tehervagon található, majd a YE-725-es mozdony következik a szeneskocsival három oldalon keresztül. A soron következő öt oldal a síneket tartalmazza, majd két oldalon találhatóak a lőállás alkatrészei. Végül az utolsó oldalon két jármű, egy teherautó és egy parancsnoki autó található. Az összeállítási útmutató szerint ezek kerülnek a nyitott tehervagonokra. (Legalábbis szeretné, hogy oda kerüljenek!)